Balassagyarmati Vasútmodellező Egyesület

Klubunk -  a Balassagyarmati Vasútmodellező Klub  - 2011. február 1-én tartotta első összejövetelét. Az összejöveteleknek kétheti –minden páratlan héten, kedden 18 órakor– rendszerességgel a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ biztosítja a helyet. A tagok közül többen (Dr. Csekey László, Cserni Mihály, Gere József, Komoróczy Csaba, Laczkó István) rendelkeznek kisebb-nagyobb tapasztalattal a modellezés területén, terepasztal létrehozásának gyakorlatával. A klub céljaként fogalmazta meg, hogy a vasútmodellezés iránt érdeklődők részére lehetőséget biztosít a modellezés alapjainak elsajátítására. A résztvevők elméleti és gyakorlati ismereteket szerezhetnek a terepasztal domborzatának, épületeinek, vasúti pályáinak, modellek megtervezéséhez, létrehozásához, építéséhez, javításához, fejlesztéséhez, működtetéséhez. A tagok mechanikai, technológiai, vezérléstechnikai ismereteket szerezhetnek, melyeket a gyakorlatban meg is valósítanak.

Ahhoz, hogy a fentebb vázolt célok megvalósíthatók legyenek és a tagok az elméleti ismereteken túl gyakorlati tapasztalatokra is szert tehessenek, a klub elhatározta egy úgynevezett „központi terepasztal” megépítését, mely modul rendszerű, igazodik a nemzetközi szabványhoz, így a továbbiakban bővíthető, fejleszthető. A „központi terepasztal” témája az 1930-as évekbeli balassagyarmati vasútállomás, mely időszak a II. vasúti korszaknak (1921-1946 között) megfelelő. A modellek, épületek, műtárgyak méretaránya H0-ás (M 1:87).
A tervek szerint minden év január 29-hez, a Civitas Fortissima ünnephez kötődően kerül megrendezésre a vasútmodell kiállítás Balassagyarmaton, a művelődési központ és a klub szervezésében. Az első kiállítást 2012-re szervezzük és az elképzelések szerint egy-két épület, a vágányzat és a vezérlés már készen lesz –a modellek már fognak közlekedni–, így érdekességként már érdeklődésre tarthat számot. A kiállításon persze nemcsak a helyiek állítanának ki, hanem az országban vasútmodellezéssel foglalkozó klubok is meghívást kapnának. A balassagyarmati részvételen túl, a lehetőségekhez mérten más kiállításokon, rendezvényeken való megmutatkozás is a klub tervei között szerepel.
Az induló „központi terepasztal” megépítésének anyagköltsége jelentős, így jelenleg partnert keresünk a pénzeszközök biztosításához.
Várjuk mindazon felnőttek és gyerekek jelentkezését akik részt szeretnének venni a fentiekben vázolt tervek megvalósításában.

Balassagyarmati Vasútmodellező Egyesület